Táncakadémia  Dance Academy ~ Balett

Hala on.

 

▬▬▬▬▬▬

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
▬▬▬♠▬▬▬
Indulás: 2012-12-29
 
Kat

Kat Karamakov

Katrina nem tudja, mit akar csinálni a jövőben, nem akar balettozni, noha tegyük hozzá, valószínű ő lenne az egyik legtehetségesebb diák. Nem csak azért, mer édesanyja Natasha balerina, hanem mert kiváló képzést kapott. De nem akar a szülei árnyékában élni, szabadságra vágyik, és kötetlen életre. Az apja szerint most csak lázad, de hamarosan visszatér a tánchoz. Kat egyébként remek táncos, a második évadban ügynökségekre jár, noha nem balett táncosként. AZ első évad végére a Karamakov család kezd összeállni. Natasha elismeri, hogy Kat nem fogja magát elkötelezni a balett mellett, de bármilyen más nem kötött, táncot szívesen folytat.
Kat folytonos költözéseivel összesen 17 balettiskolába járt. Köztük, négybe Londonban, Kettőbe Szingapúrban, valamint egy hónapot töltött el Prágában, egy klasszikus, fél süket, szadista oktatóval.
Becenevei: Kat , Ethan pedig Kitty Kat-nek nevezi.

Kapcsolatai:


Családi:
Az édesanyja Natasha, próbálja az ő képére formálni Kat-et, majd később belátja, hogy ez nem kifizetődő, édesapja Sebastian pedig híres koreográfus, ő nagyjából átlátja Kat jelenlegi lázadó helyzetét. Féltestvére Ethan, mondhatni Kat legjobb barátja.

Tara:
Kat barátnője, kapcsolatuk a második évadban romlik meg. Kat megcsókolja Christiant, ez időben kapja meg a Párizsi táncos állást.

Sammy, és Christian:
Habár Kat egy másik suliba jár a második évben, barátságuk megmarad.

frissítve: aug. 27 Hala - Viheted - DA wiki által fordítottam

 

 

Bővítsük a tudásunkat :)

A Tűzmadár

Valóban létezik és van. A nem is olyan távoli Szláv mitológiából merít. Az Orosz varázsmese (akárcsak a Hattyúk Tava) egy csillogó -villogó, fénylő tollú madárról szól, aki Hetedhét országból érkezett.
Igor Stravinsky 1910-ben írta a darabot.



 

 

 

 

 

Táncakadémia
Mindent a sorozatról


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA