Táncakadémia  Dance Academy ~ Balett

Hala on.

 

▬▬▬▬▬▬

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
▬▬▬♠▬▬▬
Indulás: 2012-12-29
 

Tara Webster

Tara a száraz Malle régióban, Ausztrália Északnyugati részén született egy farmon, ahol a tanítás mellett, quadozással és lovaglással töltötte mindennapjait. Tara kiskora óta arról álmodozik, hogy hivatásos táncos lesz. A farmon töltött idők alatt gyakran táncolt mezítláb a búzamezőn, az álmaiba burkolózva. Egy kiskori sérülés után, miután eltörte a kezét jön rá, hogy a repülést a tánccal tudja pótolni.
 Tara elég naiv, érzékeny és felkészületlenül áll a táncakadémia életéhez. Az akadémián rájön, hogy nehéz alkalmazkodnia az élethez, ahhoz az élethez, ami a városban, a táncteremben és legfőképp a kollégiumban folyik. Az egész életét a rosszindulatú szobatársa Abigail és az örökös folyamatok lengik be.
Tara szerencsés, mivel a baletthoz alkalmas testalkattal rendelkezik, de a többiektől a képzésüket tekintve igencsak elmarad. Abigail többek között ezért is utálja Tara-t, sértőnek találja, hogy egy ilyen adottságú ember, ilyen tehetségtelen. Szerencsére a kitartása, a lelkesedése bent tartotta a felvételin, ahol a Rút Kiskacsából mutatott be egy részletet. Sok diáktól eltérően ő a szívéből táncol. Miss Rain látja benne a tehetséget, de tudja, hogy Tarának rengeteg munkára lesz szükség a tökéletesség eléréséhez.  A spicc cipőt sem használhatja eleinte, vissza kell térnie a rúdgyakorlatokhoz. Kitartó gyakorlása és az órák utáni magánórák odáig juttatják, hogy eltáncolhatja Marikát a Diótörben. Pedig ezt a szerepet ritkán kapják meg elsőévesek (Natasha, Kat édesanyja is eltáncolta Marikát)

Kapcsolatai:

Kat Karamakov:
Kat-tel az első részben ismerkedik meg, Kat a fiúöltözőbe küldi Tarát, majd miután a felvételi előtti este Tarat takarodó megy ki gyakorolni, Kat védi meg, ezzel örök barátságuk elkezdődik. Noha Grace megjelenése ismét gátat vet a boldogságoknak.

Abigail:
Tara szobatársa, és bár Abigail gonosz módon próbálkozik eleinte Tara ellen, a szobatársi viszonyuk megmarad. Abigail újabb ellensége a második évadban nem Tara, hanem az őt nagyon nem tűrő Grace lesz, aki sikeresen szétrombolja Abigail „kapcsolatait”.

Sammy:
Sammy, Kat és Tara, valamint Jordan az a négyes, akit az első évadból megismertünk. A legjobb barátok, azonban a második évadban Kat másik suliba jár, Sammy munkát vállal, Christian pedig Tara által bekorlátolódik, így a most második évadban a baráti kőr szétesik.

Christian:
Az első pillanattól kezdve ismeri Tarát, ő látta meg a fiú öltözőben ezért híja úgy: Melltartós. Később szerelmi viszony köti őket egymáshoz, de Grace ámokfutásának hála, és Tara féltése miatt, hogy egy társulatban kell lenniük. Meg gyengül ez a viszony. Christian volt eleinte Tara táncpartnere, de a csere után már nem vele, Grace-sszel és Abigaillel táncol.

Ethan:
Tara első szerelme, Ethan lehetett volna az a pár, aki segíti a balettben való előrelépését, de Tara Christiant választja.

frissítve: aug. 27 Hala - Viheted - DA wiki által fordítottam

 

Bővítsük a tudásunkat :)

A Tűzmadár

Valóban létezik és van. A nem is olyan távoli Szláv mitológiából merít. Az Orosz varázsmese (akárcsak a Hattyúk Tava) egy csillogó -villogó, fénylő tollú madárról szól, aki Hetedhét országból érkezett.
Igor Stravinsky 1910-ben írta a darabot.



 

 

 

 

 

Táncakadémia
Mindent a sorozatról


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA